Sikeresen zárult az idei tanszergyűjtésünk! Rengetegen álltatok ismét mellénk és támogattátok az intézményeinkben élő gyerkőcök iskolakezdését.
Először is szeretnénk megköszönni minden magánadományozónak, hogy támogatta adománygyűjtésünket, másodszor pedig a céges adományozóinknak és az együttműködő partnereinknek is szeretnénk köszönetet mondani.
Szeretnénk a nagyobb adományozókat névvel is megemlíteni:
A Remény Magyarországért Alapítvány a tanszergyűjtések történetének legnagyobb pénzbeli adományával, 300 ezer forinttal járult hozzá a gyűjtésünkhöz. Emellett az ICO Zrt., az Infineon csapata, a Maradjatok Gyerekek Alapítvány és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is nagy mennyiségű tanszerrel támogatták “Teli táska” akciónkat. Köszönjük nektek, hogy ügyünk mellé álltatok és együtt megkönnyítettük a rászoruló családok számára az iskolakezdést!
Ismét sikerült nagyot alkotni, közös erőfeszítéssel sikerült minden gyereknek megtölteni az iskolatáskáját!
A beérkezett tanszerekből összeállítottuk és kiosztottuk a csomagokat, a befolyt összegből pedig meg tudjuk vásárolni a még szükséges anyagokat, eszközöket.
#tanszergyűjtés #telitáska #iskolakezdés #támogatás #jóügy #fogjunkössze #köszönjük #SZÉRA