civil partnereink erre van szükségünk

Összefogás a rászoruló családokért a British International School Budapest támogatásával

jótékonysági akció a BISB iskola tanulóinak és tanárainak szervezésében

Ismét csodás dolog történt velünk: a British International School Budapest közössége összefogott és az iskolába járó gyermekek családjaival tartós élelmiszert, illetve pénzt gyűjtöttek az átmeneti otthonainkban élő rászoruló, és hajléktalan embereknek.

Az iskola nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra; arra, hogy a gyermekek megismerjék a társadalmi egyenlőtlenségeket és nyitottak legyenek a szegénységben élők felé. Ebből a célból rendszeresen működnek együtt civil szervezetekkel.

Az adománygyűjtő akció előtt meghívtak minket egy iskolai rendezvényükre , ahol bemutattuk alapítványunk munkáját és meséltünk az iskolába járó gyermekeknek szociális problémáiról illetve a lehetséges megoldásokról. Ezt követően kezdődött a gyűjtés, amelyben a gyerekek fontos szerepet vállaltak.

Az összegyűjtött tartós élelmiszerek már kiosztásra is kerültek az intézményeinkben élők között. Mindenki nagyon örült és hálás volt a segítségért. Az összegyűjtött pénzösszegből babaápolási termékeket, egészségügyi segédeszközöket, takarító, valamint konyhai felszereléseket vásároltunk, amelyekkel szolgáltatásaink minőségét tudjuk fejleszteni és célzott támogatásokat tudunk adni azoknak a családoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Hatalmas köszönet Bálint Mártának és CoGoodwillnak, hogy összekötöttt minket az iskolával és segítette az egész együttműködést.

Szintén szeretnénk köszönetet mondani a BISB diákjainak, tanárainak és a szülői közösségnek, hogy adományaikkal támogatták a családokat.

Reméljük nemsokára ismét összefogunk egy jó ügy érdekében!

Ha téged, iskoládat, munkahelyedet is érdekli az önkéntesség, csatlakozz a mi Önkéntes programunkhoz. Szeretettel várunk!